24.~Rideg valóság~

Sziasztok!
Rettentően sajnálom, most nagyon sokat késtem, viszont semmi időm. A következő két rész is valószínűleg később fog jönni, ezért elnézést kérek. Nem tudok mit tenni, annyi a tanulnivaló, hogy nincs időm írni. Már csak egy rész és egy epilógus, ezt még mindenképp megírom, de nem kezdek bele új blogba. Remélem a sok kimaradás ellenére még olvassátok, nagyon sokat jelentenek a kommentek is!

Millió és millió ölelés:Anna

Gyorsan történt minden, felfogni sem volt időm. Az egyik pillanatban még James takarásában ácsorogtam, a másikban viszont nyílt az ajtó és 5 szempárral találtam szembe magam. James nem vacakolt, azonnal félrelökte az egyiket, aki nagyot csattanva, fejjel ütődött neki a falnak. Azonnal eszméletét vesztette, elterült a földön. James tovább nyomult, ekkorra már a többi ördög is felfogta, hogy nem játszadozni jöttünk. Az egyikőjük megindult felém, így kénytelen voltam feleszmélni. Rámarkoltam a késre, arcomra kemény magabiztosságot erőltettem. Mellőlem hangos üvöltések és nyögések hallatszottak, James a túlerővel szemben is fölényben volt, értett a dolgához, ám egyedül kevés volt. Segítenem kellett.
A férfi gúnyosan vigyorogva közelített felém, fölényben érezte magát. Tekintetem egy pillanatra Jamesre siklott, egyre nehezebben tudta leküzdeni a rátámadó ördögöket. Cselekednem kellett. Megindultam a férfi felé, aki ezt észrevéve kezét lendítette, ám időben elhajoltam, így öklei csak a levegőt találták el. Átbújtam karja alatt, mögé kerülve pár másodpercig fölényben voltam, ám hamar megfordult, idegesen rontott újra nekem. Kitértem útjából, ám válla így is nekem ütődött. A súlyos ütéstől elvesztettem egyensúlyom, egyenesen a pultra zuhantam. Ajkaimat halk sikoly hagyta el, mire hallottam, ahogy James felém kiabál, ám hangját elnyelték az ordibálások. Lábamba éles fájdalom hasított, fogaimat összeszorítva gyűrtem le feltörekvő nyögéseimet. A férfi kissé zilált volt, ám a mérhetetlen düh ott lángolt szemeiben. Kész volt, hogy öljön, ám nem hagyhattam. Felpattantam, a fájdalmamat minden erőfeszítés árán nyeltem le. Lábam lendült, minden erőmet összegyűjtve rúgtam, a férfi térde megbicsaklott és elvesztette az egyensúlyát. Azt hittem elesik és akkor belé szúrhatom a kést, ám az utolsó pillanatban megkapaszkodott. Nemsokára egy hatalmas pofon csattant az arcomon, a fájdalomtól meggörnyedtem, ijedten kaptam szabad kezemmel arcomhoz. Hátrálni próbáltam, ám lábam beakadt a pultba, így nagyot kiálltva a földre zuhantam. Kétségbeesetten markoltam rá a késemre, próbáltam a férfira célozni, ám vonásai összefolytak. Annyit észleltem, hogy rám veti magát, ajkaimból fájdalmas sikolyt csalva elő, azonban ahelyett, hogy bántott volna hörögve kiáltott fel. Kétségbeesetten szorítottam össze ajkaimat, a kés, melyet testem előtt szorongattam most a férfi testébe fúródott. Ördög volt, így nem halhatott meg, azonban a lelke a Seolba jutott. Pár másodpercig még küzdött, azonban teste megrándult és nem mozdult többé. Nagyokat lélegeztem, a  levegő nem jutott el tüdőmig. Lábam és arcom sajgott és lüktetett, a férfi még mindig rajtam feküdt. Hisztérikusan löktem le magamról, vére ruhámra is ráfolyt, melytől az émelygés fogott el. Megkapaszkodtam az asztalban, nagy nehezen feltornáztam magam, ám a rémület továbbra is arcomra volt írva. James még mindig küzdött, azonban kettő ördögöt harcképtelenné tudott tenni, eszméletlenül terültek el lábainál. A harmadik azonban küzdött és egy óvatlan pillanatban felül kerekedett a fiún. Elkapta karját és erősen hátra csavarta. James ajkait fájdalmas kiáltás hagyta el, szemét összeszorítva próbálta legyűrni a feltörő nyögéseit. Az ördög észrevett, megpróbálta Jamest felhasználni ellenem.
-Ha közelebb jössz, a fiú bánja- nézett rám, undorodva ejtette ki a szavakat.
Kétségbeesetten szorongattam véres késem, nem tudtam mit tegyek. James észrevétlenül rázta meg a fejét, jelezte maradjak ott ahol vagyok, azonban ajkait újra nyögés hagyta el. Az ördög szorított fogásán, vicsorogva mért végig.
-Komolyan gondoltad?- nevetett fel gúnyosan, tekintete a késre siklott-Te akarsz megölni? Még a fiúnak is több esélye lett volna, de láthatod, hogy neki sem ment.
-Engedje el- morogtam, ám hangom nem volt elég erőteljes.
-Mert ha nem? - vonta össze szemöldökét- Nekem már mindegy, nincs miért itt lennem. Ördögként  nincs értelme semminek. Ölj meg ha akarsz, de akkor a fiú is jön velem.
Rántott egyet James kezén, mire a fiú fájdalmasan szisszent fel. Összeszorította ajkait, elfojtott pár feltörekvő ordítást. Észrevétlenül közeledtem, a kést magam előtt tartottam. Kezeim remegtek, a szívem a torkomban dobogott. Féltem, sőt rettegtem, az irtózat és a vér szaga felkavarta gyomrom. Nem törődtem a fájdalommal, pedig sajgott mindenem, a férfi rendesen összenyomott.
-Rohadjon meg!- sziszegte James, mire az ördög gúnyosan felnevetett.
-Szeretnéd mi?-rúgott bele , mire a fiú összeszorította ajkait-Most pedig rakd le a kést te fruska és nem lesz baja!
-Ne hívja így- mordult rá James.
-Te csak fogd be-fogyott el az ördög türelme is-Mi lesz már?
Dermedten álltam, nem szándékoztam letenni egyetlen fegyverem, így gyorsan kellett gondolkodnom. Végigmértem a férfit, kerestem valami pontot, ahol megsebezhetném, hogy James leüthesse, ám az ördög felkészült erre, a fiúval takarta magát.
-Tedd amit mondtam!- szólt rám dühösen.
Tekintetem Jamesre siklott aki fogait összeszorítva tűrte a fájdalmat. Fejével észrevétlenül a férfi lábára bökött, mely védtelen volt. Tudtam mit kell tennem.
-Nem mondom még egyszer!- ordibált rám.
-Most!- nyögte James, mire elhajítottam  a kést.
A fegyver egyenesen a férfi lábába fúródott, ki fájdalmában hörögve ordított fel, elengedte James. A fiú azonnal megpördült tengelye körül, egy jól irányzott ütéssel a Seolba kényszerítette az ördögöt, ki elterült a földön. Pár másodpercig minden megfagyott, mintha az idő is leállt volna. Csak hangos zihálásunk hatolt át a csöndön, amint mereven figyeltük a körülöttünk holtan elterülő alakokat. A hányinger újra rám tört, hirtelenjében minden fájdalmam felerősödött. James hamar átszelte a távolságot, védelmezően zárt karjaiba és nekem pont erre volt szükségem. Hogy tudjam jól cselekedtem és hogy van, aki még mindig mellettem áll. Könnyeim végigszántották arcom, amint hisztérikusan próbáltam eltűntetni a vérnyomokat pólómról, ám csak egyre jobban elkentem.
-Jól vagy, nem sérültél meg?- fordított maga felé, aggódva mért végig.
-Nem- válaszoltam halkan.
-Rendben, nincs sok időnk-engedett el, átlépve egy élettelen testet megindult a szoba végén lévő ajtó felé.
Remegő ajkakkal követtem, légzésem még mindig nem állt helyre, úgy éreztem mentem elájulok. James varázserejével feltörte a zárat, nagy lendülettel rúgta be az ajtót. Követtem őt, ám amint beléptem elképedtem. A szoba nagy volt, legalább kétszer akkora mint az előbbi. Falai feketék voltam, ám csak itt ott látszódtak ki a sok szerkezet alól. Körös körül mindenhol számítógépet és műszerek világítottak, a szoba közepén sorszerűen sorakoztak az asztalok, rajtuk mindenféle kütyük. Szembe egy óriási kijelző foglalt helyet a falon, sötét képernyőjén tükröződtek a fények. James az egyik géphez sietett, a billentyűzetbe percekig tartó kódot pötyögött, mire végre leütötte az entert. Ezzel egy időben bekapcsolt a kijelző, nemsokára már a központot pillantottam meg.Láttam a kapukat, melyek az óriási fal tövében voltak, a színpadot és a trónt, mely azóta is a nézőtérben foglalt helyet. A fal mögül éles, vörös fény áradt, ez volt az egyetlen fényforrás az egész Pokolban.
-Noah nézd, nehogy valaki erre jöjjön- utasított, mire aprót bólintva az ajtóhoz siettem.
Hallottam, ahogy helyet foglal az egyik székben, majd egy másodperc múlva már a billentyűzeten pötyögte a dolgokat. Figyelmesen kémleltem a környéket, ám sem hangokat nem hallottam, sem ördögöket nem észleltem. Minden csöndes volt, a sötétség teljes egészében beszőtte elmém.
-James siess- kérleltem.
-Azon vagyok- morogta, miközben egyre idegesebben pötyögött.
Tekintetem a távolba szegeztem, figyeltem minden jelet,ami arra utalna, hogy van itt valaki. Óráknak tűnő percek után azonban James boldogan kiáltott fel, bepötyögte a kódót.
-Sikerült?- fordultam azonnal felé.
-Mindjárt kiderül- írta be az utolsó számot,majd lenyomta az entert.
Hangos sípolás hatolt át a csenden, egyszeriben kialudt minden fény, ezzel együtt az energia is, mely eddig a kapuk mögül áradt. Sötétség lepett el mindent, magába nyelte a házakat az utcákat. Pár másodpercig csend lett, majd mintha csak tapsoltak volna egyet megindult a káosz. Értetlen ördögök özönlöttek ki a házakból, ellepték az utcákat. Azonban nem bámészkodhattam soká, mert James lekapcsolta a gépet.
-Siess, gyorsan menj ki a szobából!- sürgetett.
-Mi? Mért?- értetlenkedtem.
-A Halál már biztos hogy úton van, amíg van mivel visszatudja kapcsolni az energiát!
-Hogy akarod ezt a sok kütyüt megsemmisíteni?
-Ne kérdezősködj menj már!
Sietősen fordítottam hátat, futólépésben hagytam el a szobát. Kiérve a folyosóra meglepő hangzavar fogadott, tudtam, hogy nincs sok időnk. Talán ki sem jutunk. A falnak lapultam, fekete ruhám beleolvadt a sötétségbe. Visszafojtott lélegzettel vártam, megpróbáltam kizárni az egyre közeledő lépteket és ordibálásokat. Nem tudtam mennyi perc telt el, a félelem elvette minden időérzékem. Azonban nemsokára óriási robbanás hallatszott, mire ijedtemben a földhöz lapultam. Kezeimet a fülemre tapasztva vártam, míg elmúlik a robaj, éreztem, ahogy a föld remeg alattam, csak remélni tudtam, hogy Jamesnek nem esett baja. Kétségbeesetten szorítottam össze ajkaimat, nemsokára elmúlt a robbanás. A fülem még csengett egy ideig, míg remegve feltornáztam magam. Émelyegve indultam meg, kezemmel végig a falat tapogattam, legalábbis ami megmaradt belőle. Lábam kőtörmelékbe és téglákba ütközött, így botladozva tudtam csak eljutni addig a helyig, ahol eddig az ajtó volt.
-James?- kiáltottam el magam.
Vártam, ám válasz nem érkezett. Ijedten rúgtam arrébb egy asztalmaradványt, beljebb léptem a szobában. Mindenhol romok hevertek, törött asztalok, székek, pultok, törmelékek. Azonban Jamest nem láttam.
-James! Nem vicces mennünk kell!- hangom megremegett, amint átléptem egy téglát.
Éreztem, ahogy a gombóc marja torkom, nem tudtam mit gondoljak. Számított a robbanásra, valamit biztosan tett. Elteleportált vagy valami pajzsot varázsolt. Nem olyan hülye, hogy ne készüljön fel egy robbanásra. Kint újra feltámadtak a kiabálások, valószínűleg most tértek magukhoz az ördögök.
-James! Az isten szerelmére mondj már valamit!
Hangom elhalkult, megbicsaklott, ám rendesen kivehető volt. A fiú nem válaszolt,mire hisztérikusan rúgtam bele egy kőbe, majd felmordultam a fájdalomtól.
-A francba ne csináld ezt! Nem hagyhatsz itt, érted?! Nem hagyhatsz magamra ebben a nyomorult világban! Mi lesz velem? James!- hangom kétségbeesetten viszhangzott a csupasz falakon-Rohadtul nem vagy vicces! Gyere elő, szükségem van rád! James!
Könnyeimmel küszködtem, nem fogtam fel. Nem gondoltam bele, mi történhetett, hinni akartam, hogy csak szórakozik. Hogy bármelyik percben előugorhat a romok közül,és azt mondja viccelt. Hogy karjaiba zár és minden a régi lehet.
-James!
Hangomat elnyelték könnyeim, amint zokogva zuhantam a földre. Arcom kezeimbe temettem, egyszerűen képtelen voltam elhinni. James nem hülye, biztos csak szórakozik. A kiabálások eltörpültek fájdalmam mellett, most már nem érdekelt, hogy menekülnöm kellene. Hisztérikusan vertem öklöm a földbe, azt akartam, hogy végre fizikai fájdalmat is érezzek. Akkor talán nem érezném ennyire a szívem lüktetését.
-Noah-szólalt meg egy hang mögülem, mire felkaptam a fejem.
Ott állt mögöttem, teljes életnagyságban, arca ugyan megviselt volt és nyúzott, mégsem volt jele semmi komolyabb sérülésnek, mint amit a harcban szerzett.
-Uramisten- pattantam fel, egyenesen karjaiba vetettem magam.
-Nyugi, itt vagyok- mosolyodott el, miközben szorosan karjaiba zárt.
Halkan zokogva temettem arcom vállába, beszívtam illatát. Nem akartam elengedni, ám ekkor eluralkodtam rajtam az indulataim. Hogy tehette ezt velem? Mégis mért nem válaszolt, mikor szólítottam? Hol volt? Hevesen toltam el magamtól, kezem lendült és egy nagy pofon csattant az arcán. Meglepetésében még csak fel sem jajdult, nagyokat pislogva meredt rám.
-Ez meg mi volt?
-Hogy képzelted ezt?! Tudod mennyire megijedtem? Tudod te, hogy azt hittem elveszítelek?-kiabáltam.
-Nem akartam - nevetett- Elteleportáltam, csak nehéz volt visszajönnöm. De hallottam mit mondtál.
-Nem hiszem el! Tudod mit, menj a francba! Nagyon megijedtem!
-Sajnálom- mosolyodott el.
-Sajnálhatod is!
James halkan nevetett fel, ám nevetésébe egy hangos kiabálás vegyült. Az ördögök rájöttek mi történt, már a folyosón rohantak, hogy elcsípjék a tettest. Ijedten kaptam a fiúra a tekintetem, nem voltam benne biztos, hogy el tudunk még menni. Úgy tudtam az épületből nem lehet teleportálni, ám ennek ellenmondott, hogy az imént sikerült a fiúnak.
-Mit csináljunk?- kérdeztem remegve.
-Add a kezed én ki tudlak vinni.
Nem kellett kétszer mondani, kezem azonnal övéibe helyeztem. James lehunyta szemeit, éreztem, ahogy karja megfeszül az erőlködéstől. Ellenben vele, azonban én képtelen voltam lehunyni szemeimet. Tekintetemmel a környéket pásztáztam, tudtam, hogy bármelyik percben itt lehetnek. nem kellett sokat várni, meg is jelent az első ördög, ki mikor észrevett, hangosan ordibálva indult meg felénk. Izmaim megfeszültek, a rettegés végigsöpört testemen. Mért nem tűntünk még el?
Kifutunk az időből.
Abban a pillanatban, hogy ezt végiggondoltam James karja megmerevedett, az ördög már közel járt, ám még mielőtt ránk vethette volna magát, eltűntünk a sötétben.