-Nem tetszik ez nekem ! - suttogtam , miközben erősen kapaszkodtam James karjába.
A Halál megjelenése sosem jelentett jót, ahol megjelent csak pusztítás és kegyetlenség maradt utána. Sosem volt még, hogy maga a Pokol vezére jelent volna meg az ünnepségen.
Feszült csend lepte be a teret , eltorzult , rémült arcok látványa letaglózott. A Haláltól mindenki félt , legyen az ember, állat , angyal, vagy éppenséggel ördög.
-Figyelmet kérnék ! - szólalt meg egy mély, érdes hang, mire mindenki a színpad felé kapta a fejét.- Változások jöttek létre az ünnepséget illetően !
Mozgolódás támadt a tömegben, értetlen arcok meredtek egymásra , majd a színpadon álló öltönyös ördögre.
-Ettől a naptól kezdve 18 éves korban kell bizonyítani ! Az ünnepséget holnapra halasztjuk, a 18 és 19 éves ördög tanoncoknak 1 napjuk van, hogy valamelyest felkészüljenek a megpróbáltatásokra. Megkérek minden érintettet, hogy fáradjon eddigi felkészítőihez, akik az iskolában várják önöket. Holnap a 18, 19, és 20 éves tanoncok indulnak a földre.
Döbbenten meredtem a színpadra, ahol már csak szürke porfelhő emlékeztetett az imént ott álló ördögre. Az elmém nehezen engedte be az információt, vagy csak nem akartam elhinni. A rémült , izgatott sikítások, kétségbeesett , bíztató szavak már csak tompa zajként jutottak a tudatomig. A fejem lüktetett , a kezem pedig remegett. ,,Egy napjuk valamelyest felkészüljenek a megpróbáltatásokra.... 18 éves korban kell bizonyítani...fáradjon eddigi felkészítőihez.... indulnak a földre , indulnak a földre, indulnak a földre..."
Kétségbeesetten kaptam a tekintetem Jamesre, akinek ugyanolyan rémült volt, mint nekem. A tömeg mozgolódni kezdett , ennyi idő kellett , hogy mindenki felfogja a történteket. Két ördög sietett el mellettem, magukkal rántva engem is.
-James ! - kiálltottam, miközben próbáltam kikeveredni a tömegből.
A kezemet nyújtva igyekeztem visszatalálni barátomhoz, de mindhiába. A hömpölygő áradat magával ragadott, és sodort az áradattal.
-Noah ! - hallottam meg még James hangját, de már túl messze voltam.
Feladva a harcot sietős léptekkel próbáltam tartani az ütemet, miközben kijjebb verekedtem magam.
1 nap...ennyi időm maradt felkészülni testileg, és lelkileg is arra, hogy helytálljak. Nem tartottam magam elég erősnek ahhoz, hogy végigcsináljam. Túl hamar, és felkészületlenül ért a csapás, mely most a vállamat nyomta. Egy részem azonban ujjongott örömében, mert oda mehettem, ahova születésem óta akarok....az emberekhez!
Idegesen siettem fel az iskola lépcsőjén, majd a terem felé vettem az irányt.Elhaladva a 2. terem mellett, Miát pillantottam meg, amint gúnyos mosollyal az arcán hallgatta barátnőjét. Ő kész volt...egész biztos voltam benne, hogy erre várt már mióta.
A termünkben már mindenki ott volt, ezért becsuktam az ajtót, majd a helyemre siettem.
-Mindenki itt van ? - nézett körbe a tanárnő , majd egy nagy sóhaj kíséretében folytatta. - Személy szerint engem is váratlanul ért , miszerint ilyen hamar küldenek titeket a földre. De a döntés végleges, így szitkozódás helyett , próbáljunk meg koncentrálni.
A csend, mely az osztályra telepedett már, már ijesztő volt. Mrs. Mckeel a táblához sétált, és a krétát a kezébe véve , magyarázni kezdett a szabályokról. Minden figyelmemet a tanárnőre fordítottam, kizártam a zavaró kérdéseket, és kételyeket , így koncentrálva minden szóra.
*********
Szemeimet erőszakosan hunytam le, miközben szinte már görcsösen kapaszkodtam törökülésbe húzott lábaimba. A szobám sötét volt, mint mindig, de most még a lámpát sem kapcsoltam fel. Magamban újra elismételtem a tanárnő szavait, elmémbe vésve azokat.
Az órám hajnali 2-t ütött , de eszem ágában sem volt lefeküdni. Tudtam, hogy úgy is csak forgolódnék, annak, meg mi értelme lenne ? Szemeim felnyíltak , de továbbra is csak meredtem magam elé , pontosabban a borítékra, mely felnyitva hevert az ágyam szélén. Már 6-szor néztem meg, de mindig úgy éreztem nem elég. Lassan nyúltam az említett tárgyért , kihalásztam belőle a fényképet, majd a borítékot visszadobtam a helyére.
Egy fekete, tökéletesen belőtt hajú , sejtelmesen mosolygós fiú nézett vissza rám. Barna szemei nyugalmat sugároztak, ránézésre titokzatos , mégis izgalmasnak ígérkezett.
Zayn Malik
Olvastam fel a nevet . Elmélyülten nézegettem a képet, egyszer-kétszer végig is simítottam egyenletes felületén. Vajon van családja ? Barátai ? Barátnője ? Vagy elvesztette mindenét ?
Nem tudom...egy biztos! Ha nem akarom elveszteni Jamest...tönkre kell tennem az életét !
*********
Mély levegőt vettem, majd egyenletesen kifújtam. Ökölbe szorított kezem szétnyílt , és hanyagul lógott testem mellett.
-Nem értem, mért izgulsz ennyire ? - nézett rám Mia kíváncsian .
-Te is tudod, hogy nem állok készen - tanulmányoztam csizmába bújtatott lábam.
-Csak hinned kell magadban , és abban , hogy ide tartozol , Noah ! Én hiszek benned - fogta meg kezeimet, melyek kisebbek voltak övéinél.
Hálásan néztem ikerhúgomra, kinek határozott , bíztató tekintete mosolyt varázsolt arcomra. Aprót bólintva elengedtem kezét , majd elindultam a megadott kapu felé. Előtte már ördögtanoncok sorakoztak, kik izgatottan, kik feszülten, kik pedig elszántan. Miával való beszélgetésem erőt öntött belém , megerősített .
-Készen állok ! - suttogtam halkan.
Gúnyos mosollyal az arcomon meredtem a fekete kapura , mely alól misztikus fekete füst gomolygott. A tömeg, mely a téren összegyűlt hirtelen elcsendesedett, mire tekintetem odakaptam.
-Köszöntök mindenki a 756. Sötétség napján ! - szólalt meg az öltönyös műsorvezető - Ez egy különleges nap a számunkra, ilyenkor derül ki , ki az, aki közénk való , és ki az , aki megszégyeníti nemzedékünket. Ma azonban nem csak a 20 éves tanoncok mennek a földre, hanem a 18 , és 19 éves ördögöknek is bizonyítani kell.
Hangos üdvrivalgás tört ki a nézőtéren , mire gyomrom görcsbe rándult. Már csak pár perc...
-Ne húzzuk tovább az időt ! - kiálltott a férfi.
A hangos kiálltásokat ezer kapu nyikorgása törte meg. Fekete füst áradt szét a téren , belepve a ördögöket. Feszülten vártam, míg az előttem sorakozó ördögtanoncokat elnyelte a kapuk sötétje. Én jöttem... Éreztem, ahogy gyomrom görcsbe rándul, kezem remegett az idegességtől , fejem dübörgött. Bizonytalanul tettem meg az első lépést, majd erőt véve magamon beléptem a kapu sötétjébe.
Hirtelen eltűnt a talaj a lábam alól , én pedig őrült zuhanásba kezdtem. A világ forogni kezdett körülöttem, azt hittem menten szétszakadok. A levegő süvített a fülem mellett, szemeim akaratom ellenére lecsukódtak , hányinger kerülgetett. Szúró érzést éreztem egész testemben , mintha ezernyi kést döftek volna belém.
Aztán hirtelen elmúlt a fájdalom , a forgás abbamaradt. Szemeim kipattantak , mire egy sötét sikátorban találtam magam. A hányinger még mindig kerülgetett , és szédültem is, ezért megkapaszkodtam a nyirkos falban. Sötét épületek magasodtak apró termetem felé , a talajt valami fehér takaró borította.
-Furcsák ezek az emberek ! - gondoltam.
Óvatosan lehajoltam, hogy megérintsem de mikor hozzáértem kezem visszarántottam. Az anyag, mely a talajt takarta hideg, és vizes volt. Felegyenesedtem, és összeráncolt szemöldökkel méregettem a fehér izét. Soha életemben nem találkoztam , még csak hasonlóval sem , bár figyelmeztettek, hogy az embereknél vannak furcsa dolgok, de erre nem gondoltam. Végignézve magamon megállapítottam, hogy az emberek öltözéke eltér az milyénktől. A szürke mamuszcsízma, mely lábfejem takarta szokatlan volt számomra , nem is beszélve a cicanadrágról. Lent mindig szoknyát , és magassarkút viseltem. A sál , ha ez a neve , szúrta a nyakam , viszont a pulcsi egész tűrhető volt, és kényelmes. Éjfekete hajam hullámosan omlott vállamra , ahogy bizonytalanul elindultam . A fehér anyag ropogott a talpam alatt, ahogy egyre biztosabban lépkedtem .
Ahogy kiértem a sötét sikátorból szokatlan fényesség csapott meg, mely számomra idegen volt.Nagyokat pislogtam, mire végre kitisztult a látásom , de a látvány megdöbbentet. Tátott szájjal néztem végig a nyüzsgő téren , melyet kivilágított fák szegélyeztek. A tér közepén egy óriási fenyőfa volt felállítva, kicsicsomázva mindenféle csillogó dísszel. Elámúlva indultam meg az ember tömegen keresztül , sosem láttam ehhez foghatót. Az égből fehér pehelyszerű anyag szállingózott , ahogy leszállt a kezemre , szinte azonnal el is olvadt.
-Elnézést ! - szólítottam meg egy srácot - Ez mi ?
A fiú megütközve meredt rám, mint valami őrültre , amit nem értettem.
-Hó ... - válaszolt furcsán, majd faképnél hagyott.
Érdeklődve nézegettem az égből alábbhulló képződményt... ez így nem lesz jó ! Semmit nem tudok az emberekről , a szokásaikról, a viselkedésükről. Egyáltalán , hogy a fészkes fenébe találjam meg azt a fiút ? Zaynt, vagy kit !
Csuklóm után kaptam , és felhúztam a pulcsim ujját. Hitetlenkedve meredtem a hold alakú tetoválásra, mely szinte izzott. Értetlenül néztem körbe, majd a sikátor felé kezdtem futni. Bebújtam a szemetes mögé , és ajkamba harapva , óvatosan megérintettem a fájó pontot. Gyötrelmes sikoly szökött fel torkomból , szemeim lehunytam , és koncentráltam. Képek , jelenetek játszódtak le előttem, elmémbe vésődve.
Mikor újra kinyitottam a szemem, elmúlt a fájdalom , én pedig mintha megvilágosodtam volna. Tudtam, mi az a hó, eső , napsütés, évszakok . Viszont azt továbbra sem, hogy hol keressem a fiút , és azt sem, hogy mégis , hogy kéne tönkre tennem.
Határozottabb léptekkel indultam meg a tömeggel , hagytam, had sodorjon , én úgysem tudom hol vagyok.
-Elnézést ! - szólítottam le , most egy babakocsit toló nőt - Megtudná mondani hol vagyok pontosan ?
-Londonban ! - mosolygott a fiatal hölgy.
-Ohh...értem, köszönöm ! - bólintottam, majd kiverekedtem a tömegből .
London...London..London... görcsösen próbáltam emlékezni bármiféle információra a városról, azonban , mintha csak tűt kerestem volna a szénakazalban. Elkeseredetten adtam fel , és inkább elindultam a forgalmas utcán.
Megkell találnom a fiút, aki valószínűleg Londonban él, mert ide dobott a kapu. Nos, ha valami csoda folytán megtalálom akkor... akkor fogalmam sincs mi lesz ! Kellett nekem ördögnek születnem !
Kíváncsian lépkedtem a népes utcán , ámulattal néztem a színes épületeket , a kivilágított, feldíszített házakat... mért csicsáznak ki így mindent ? Sapkám, melyet közben fejemre húztam , kellemesen melegítette a csípős széltől kipirosodott arcom. Ahogy haladtam beljebb az utcákon egyre néptelenebb lett minden, a hangzavar már csak tompa háttérzajként jutott el fülemig. Elsétáltam egy hatalmas plakát előtt , mire megtorpantam . Lassan sétáltam vissza a tárgyhoz, és hitetlenkedve meredtem rá. 5 srác mosolygott rám vissza onnan, köztük a keresett fiú is.
-One Direction élő koncert December 23.-án - olvastam fel.
Örömömben legszívesebben ugrándoztam volna , de azért az furcsa lett volna, így nem tettem , csak belül őrjöngtem. Elmegyek a koncertre , és valahogy felkutatom a srácot... igen ez így egész jó ! Mégsem lesz olyan nehéz, mint hittem !
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése